2017. szeptember 1., péntek

Augusztusi szerzemények


Sziasztok lányok!

Sajnos vége lett az augusztusnak is, és itt a szeptember, de mielőtt még az őszi bejegyzések érkeznének, először egy szerzeményes bejegyzést hoztam. Mivel két hétig voltam külföldön, ahol viszonylag sokat vásároltam, és még júliusról is maradt pár dolog, így bőven van mit megmutatni.


A belgiumi nyaralásunk során ismét eljutottam a Primarkba, sőt, kétszer minimum voltam bent. Egy fahéj, és egy érdekes, középlilás lakkot hoztam el, ezek a Ps... Cinnamon és Sass névre halgatnak. Furcsa módon az egyiket fontban, a másikon meg euróban van az ár, átszámolva olyan 450 Ft-ba került a 10,5 ml. Teszt mindenképp lesz róluk. 
Szintén nem drogériás lakk a mellettük lévő Sinsay arany holo, ami kb 230 Ft volt, ezt még itthon vettem, amikor leárazások voltak. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi pénzért sikerült egy ilyen szép holo lakkot megkaparintanom, szintén lesz róla teszt. 
Mellette az Essence fekete nyomdalakkját egy akciós kosárban találtam a Rossmannban, szerintem ez még az előző kifuttatásból maradt, bár azt nem értem hogy nem vették meg. Az árára már nem emlékszem, olyan 300 forint körül lehetett. 
Az Avon True alaplakkját a Bosnyák téren szereztük, 150 forintért, hihetetlenül gyorsan szárad, és nagyon fényes. 
A rózsafa, vagy narancsfa pálcikákat is kint vettem, egy euró volt 12 darab, de nagyon örülök neki, mert sikerült az előző darabot eltüntetnem, így most van utánpótlás.


Egyik nap betértem egy Rossmannba, és láss csudát, a Catrice Camuflage folyékony korrektorából pont volt az én bőrszínemhez való, illetve a Garnier ikonikus 3 az 1-ben Micellás vize akciós volt, úgyhogy mindkettőt elhoztam. Egyiket se próbáltam még, de már évek óta hallgatom-olvasom a rengeteg dicséretet mindkét termékkel kapcsolatban, és már nagyon kiváncsi voltam.
Az Essence satin mauve árnyalatú ajakkontúr ceruzáját kifuttatják, így aggódtam, hogy mire hazaérek Belgiumból, már nem lesz belőle, de szerencsémre odakint is van egy drogéria ami forgalmaz Essence termékeket, ráadásul ez a ceruza 1 euró volt, míg itthon 350 Ft lett volna akciósan is. Egyébkét ez elég furcsa, hiszen a kinti árak többszörösei az itthoniaknak, de ezek szerint nem minden területen. Mindenesetre ez a termék tényleg olyan szuper, mint Krémmánián írják, ha találtok még belőle valahol, csapjatok le rá.


Szintén még a Primarkos vásárlásomhoz tartozott ez a vászoncipő, illetve mellette a 7 páras fehér bokazokni. Mindkettő 3 euróba került, ami valamivel több mint 900 forint. Szuper minőségük van, és ennyi pénzért a hülyének is megéri. Pláne, hogy 7 pár zokni itthon akár 2000 forint is lehet.


Ezt a fantasztikus ejtett vállú, H&M-es felsőt Belgiumban egy bolhapiacon szereztük, egy euróért (!!!), semmi baja nincs, és nagyon tetszik felvéve is.


A nagy leárazásokon szereztem egy farmert a H&M-ből, 1500 Ft-ért. A méret elég furcsa, mert 25-ös van beleírva, én meg 36-os vagyok, de jó rám. :)
A fürdőruha is a Sinsay-ből van, 990 forint volt, teljesen jó rám, már többször is volt azóta rajtam.
A legelső képről lemaradt az Essence BTGN fedőlakkja, amit azért vettem, mert rájöttem, hogy egyik fedőlakkomat se szeretem, az egyiktől bereped a lakk, a másik nem szárad meg, a harmadik meg beszürkül, és egyben lehúzható lesz, szóval beruháztam rá. Az egyetlen problémám vele, hogy elkeni a nyomdázást, még ha óvatosan is csinálom, úgyhogy erre még ki kell valamit találnom.


Végül egy szintén turis szerzemény, ez a fényképezőgép-állvány, amit nagyon hosszúra ki lehet húzni, max 1000 forint lehetett, de mindig leszednek egy kicsit az árból, mert több dolgot veszünk. Nagyon masszív, de egyébként könnyű darab, ez végre nem dől el, ha rárakom a kompakt fényképezőgépet :D (ahogy a Hamás állvány teszi...)

Ti mit vettetek augusztusban?
Üdv: Melcsi

4 megjegyzés:

  1. Szuper dolgokat vettél. :)
    A Garnier micellás víz évek óta kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek. Nem csodálom, tényleg nagyon jó. :)

      Törlés
  2. Nekem annyira nem vált be a Garnier, még mindig a Bioderma a legjobb, bár a Mixát is próbáltam, de abban idegesít, hogy nincs lefóliázva.
    Ááá, nem vagy te 36-os farmerban, ott más a számozás, én pl. 38-as konfekcióméret vagyok, farmerban ez 28-as méret.
    Nagyon tetszik a bikinid!
    Takkoban vásárolgattam sokat mostanában, pólókat, kardigánt, de még nem fejeztem be, mert kell őszre is ruha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ez egy másik méretezés. Csak furcsa volt, mert a címkén nem volt másik méret. Örülök, hogy tetszik :) Az őszi ruhavásárlást még én is folytatni fogom :)

      Törlés